Google naptár összekapcsolás az időpontfoglalóddal
A Google naptárad eseményei megjelennek az IdőpontProfil foglalási naptárában – egy képernyőn a munka és a magánprogram.
Ha a magánprogramjaidat Google naptárban vezeted, a foglalásaidat pedig az IdőpontProfilban, könnyű elnézni valamit: pont a gyerek ballagása idejére jön be egy foglalás. Az összekapcsolás ezt szünteti meg. Kiválasztod, melyik Google naptáradat szeretnéd látni, és az abban lévő események megjelennek az IdőpontProfil foglalási naptárában, a foglalásaid mellett. Az ismétlődő eseményeket a Google bontja példányokra, így a heti és a napi nézetben is a helyükön vannak. Amit a Google naptárban Elérhető állapotúra állítottál, az nem kerül át – ezek jellemzően emlékeztetők, nem valódi elfoglaltságok.
Minden, amire vállalkozásoknak szükség van
Egyetlen platformon – beállítástól az első foglalásig 15 perc alatt.
A Google naptárad a foglalási naptáradban
A kiválasztott Google naptárad eseményei megjelennek az IdőpontProfil naptárnézetében, a foglalásaid mellett.
Csak olvasási jogosultság
Az IdőpontProfil kizárólag beolvassa a naptáradat: nem hoz létre, nem módosít és nem töröl benne eseményt.
Ismétlődő események helyesen
A visszatérő eseményeket a Google bontja példányokra, így a heti és napi nézetben is pontosan ott vannak, ahol lenniük kell.
Szolgáltatónként külön naptár
Csapatnál mindenki a saját Google fiókját és naptárát köti be – a kolléga magánprogramja nem jelenik meg mindenki másnál.
ICS naptárfájl az ügyfélnek
A visszaigazoló e-mailhez automatikusan csatolódik az ICS naptárfájl, amit az ügyfél egy kattintással hozzáad a saját naptárához.
GDPR-barát megoldás
Mivel semmit nem írunk a Google naptáradba, az ügyfeleid adatai nem kerülnek át a Google rendszerébe.
Miért érdemes összekötni a két naptárat?
Hogyan működik?
Négy lépés és máris megy a foglalás – technikai tudás nélkül.
Hozd létre az IdőpontProfil fiókodat pár perc alatt. Nem kell bankkártya, nem kell technikai tudás – csak egy e-mail cím.
Add meg a vállalkozás-szolgáltatásaidat, az árakat, az időtartamokat és a munkaidődet. A rendszer automatikusan csak az elérhető időpontokat mutatja.
Kapj egy személyes foglalói URL-t (pl. idopontprofil.hu/profil/neved), amit megoszthatod Instagramon, Facebook-on, vagy a weboldaladra tehetsz.
A foglalások automatikusan érkeznek, az emlékeztetők automatikusan mennek ki – te csak a munkádra koncentrálhatsz.
Az összekapcsolás után egyetlen naptárnézetben látod a foglalásaidat és a magánprogramjaidat is – nem kell két felületet egyeztetned ahhoz, hogy megmondd, mikor érsz rá.
Így néz ki a gyakorlatban
Nem kell hozzá technikai tudás – a rendszer a háttérben elvégzi.
Google naptár összekötés
A magánnaptárad elfoglaltságai is látszanak, így nem adunk ki olyan idősávot, amikor valójában máshol vagy.
Automatikus értesítések
Visszaigazolás, 48 és 24 órás, valamint 2 órás emlékeztető – e-mailben ingyen, SMS-ben ha kéred. Külön-külön kapcsolható.
Online fizetés
A vendég foglaláskor fizet – a teljes árat vagy csak előleget. A pénz azonnal a saját bankszámládra érkezik, nem áll meg nálunk.
Mire használják vállalkozásoknak?
Néhány tipikus eset, ahol az IdőpontProfil valódi különbséget jelent:
- Fodrász, körmös – szalon naptár és személyes naptár egy nézetben
- Masszőr, gyógytornász – kezelések és szabadidő egy naptárban
- Személyi edző – edzőtermi, online és személyes időpontok
- Pszichológus, coach – online és személyes ülések naptárkezelése
- Fotós, tetováló – projekt időpontok és foglalások egy helyen
- Minden vállalkozó, aki Google naptárt és időpontfoglalót is használ
Gyakori kérdések vállalkozásoknak
Minden, amit tudni kell mielőtt elkezded.
Jelentkezz be, és nyisd meg a menüben a Google naptár pontot. Válaszd ki a szolgáltatót, kattints az összekapcsolásra, jelentkezz be a Google fiókodba, majd válaszd ki, melyik naptárad eseményeit szeretnéd látni. Nincs szükség technikai tudásra, néhány perc az egész.
A kapcsolat jelenleg egyirányú: a Google naptárad eseményeit hozzuk be az IdőpontProfilba, a foglalásokat nem írjuk ki a Google naptáradba. Az egyes foglalásokról viszont ICS naptárfájl készül a visszaigazoló e-mailben, amit egy kattintással bármelyik naptáradba felvehetsz.
Nem automatikusan. A behúzott események tájékoztató jelleggel jelennek meg: látod őket a naptárban, de nem tiltják meg a foglalást. Ha egy időszakot ténylegesen ki akarsz zárni, vegyél fel rá szünetet vagy szabadságot – így te döntöd el, melyik magánprogram miatt zárod le valóban a naptárat.
Nem. A rendszer csak olvasási jogosultságot kér, tehát nem hoz létre, nem módosít és nem töröl eseményt. A hozzáférést bármikor visszavonhatod: lekapcsoláskor az engedélyt a Google oldalán is érvénytelenítjük, nem csak nálunk töröljük.
Az összekapcsolás Google fiókkal működik. Outlook és Apple Naptár felhasználóknak a visszaigazoló e-mailekhez csatolt ICS naptárfájl ad megoldást, amely bármilyen iCal-kompatibilis naptárba beimportálható.
Nem. Mivel semmilyen adatot nem írunk ki a Google naptáradba, az ügyfeleid személyes adatai az IdőpontProfil rendszerében maradnak.
A Google naptár összekapcsolás az alapcsomagtól kezdve elérhető – nem kell hozzá prémium előfizetés.
Kezdj el ma – ingyen!
Regisztrálj most, és 5 percen belül az első foglalóoldalad készen áll. Nem kell bankkártya, nem kell tech-tudás.
Már több mint 500 vállalkozás használja az IdőpontProfilt Magyarországon
idopontprofil.hu